Még több hipermarket és pláza önti el a belvárost?

Töretlenül tombol a plázaláz Budapesten és vidéken. A bevásárlóközpont-fejlesztési roham a hipermarketláncok tulajdonosait is magával ragadta, így a városszéli “big box”-októl kissé elfordulva immár a belvárosra, a tömegközlekedési csomópontokra koncentrálnak, ahol akár már 200 négyzetméteres, ámde kifinomultabb külsőt öltő üzleteket telepítenek – írja a Napi Gazdaság.

Tavaly öt, ebben az
évben két bevásárlóközponttal bővült a magyarországi plázakínálat, a
Bevásárlóközpontok Országos Szövetségének adatai szerint 2008-ban országszerte
már 69 működik. Tavaly az egyelőre csak nagyon halványan teljesítő budapesti
Arena Plaza mellett négy vidéki kereskedelmi centrumot adtak át, ebben az évben
pedig még egy kereskedelmi központtal, az egri Agria Parkkal és egy outlettel,
az M1-gyel bővül a piac. A plázaboom az idei visszafogottabb fejlesztések
ellenére nem áll le, 2011-ig Budapesten újabb tíz létesítmény áll a
startvonalra, és lesznek olyan bevásárlóközpontok, amelyek új köntösbe bújtatva
csatlakoznak a versenyhez. Ilyen lesz az óbudai Új Udvar és a Párizsi
Nagyáruház.

A plázalázból a vidéki kereskedelmi ingatlanpiac is kiveszi
részét, két vidéki centrum újul meg, a törökbálinti GL Outlet is átalakul és a
siófoki Sió Áruházon is ráncfelvarrást hajtanak végre. A fővárosi
agglomerációban és a vidéki strip mallokkal és Family Centerekkel együtt további
36 bevásárlóközponttal szaporodik a kiskereskedelmi hálózat. Ha a folyamatban
lévő projektek mindegyike a tervek szerint alakul, azt azt jelenti, hogy
Budapesten 365 ezer, vidéken pedig csaknem 500 ezer négyzetméternyi új terület
jön létre csak ebben a kategóriában. A 2010 környékén tetőző plázaboom
Budapesten várhatóan csendesedni fog, a klasszikus mallok építésére alkalmas
területek elfogytával a bővítésekre, a nagyok – Westend, Árkád, Europark –
második fázisaira és új koncepción alapuló központok építésére tevődhet a
hangsúly.

A bevásárlóközpont-fejlesztési roham a hipermarketláncok
tulajdonosait is magával ragadta, így a városszéli “big box”-októl kissé
elfordulva immár a belvárosra, a tömegközlekedési csomópontokra koncentrálnak,
ahol akár már 200 négyzetméteres, kifinomultabb külsőt öltő szupermarketekben,
megváltozott kínálattal várják a vásárlókat. A Tesco és az Spar a rohanó városi
élethez alkalmazkodva az estig dolgozó vagy ebédidőben kiszaladó, tehetősebb
vásárlók igényeit szem előtt tartva színvonalasabb választékkal, készételekkel
alkalmazkodik az új vevőkörhöz. A hírek szerint ebben az esetben az
ingatlantulajdonosok is kompromisszumkészek, és ha nem is a szupermarketek által
megszokott 10-15 eurós tarifával, de a piaci átlagnál alacsonyabb bérleti díjon
kötnek hosszú távú szerződéseket.