Még egy hétig vár nevezéseket a CBRE városi fotópályázata
A CB Richard Ellis (CBRE), a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan-tanácsadója a nagy érdeklődésre való tekintettel 2010. január 31-ig meghosszabbította az “Év Városi Fotósa” pályázatát, melynek célja a nagyvárosi élet lényegének megragadása.
Az immár második évébe lépő verseny kiírása szerint a fotósok a városi élet bármely, munkával töltött pillanatát megörökíthetik a nap huszonnégy órájában. A három fődíj mellett huszonnégy szponzorált “óránkénti” díj is kiosztásra kerül. A pályázat minden 16 év feletti amatőr és profi fotós előtt nyitva áll.
Mike Strong, a CB Richard Ellis európai elnöke így nyilatkozott: “Nagy örömünkre szolgált a múlt évi verseny fogadtatása, amelyet a jelenlegi gazdasági helyzet dacára folytatni szeretnénk, szélesítve a pályázók körét. Arra bátorítjuk az embereket, hogy fedezzék fel, milyen rugók és fogaskerekek mozgatják a városukat a mindennapokban.”
“Reméljük, hogy sok magyar fotós vesz részt ebben a nagyszerű kezdeményezésben. A pályázattal bemutathatjuk az általunk nap mint nap formált és működtetett nagyvárosok emberi arcát.” – kommentálta Konthur Adrienne, a CBRE budapesti ügyvezető igazgatója.
Az első díj egy kétszemélyes fotós szafari Jordániában, teljes ellátással. A második díj egy kurzus a Yerbury Studios UK hírneves fényképészeivel, a harmadik pedig egy Lastolite professzionális fotós szett. Az egyes órák díjai a fotós felszerelésektől a fényképész szövetségek tagságán át vezető szakemberek pártfogó oktatásáig terjednek.
A tavalyi verseny az Egyesült Királyság legnagyobb ilyen jellegű pályázata volt, híres szakértőkből álló zsűrivel. A tavalyi győztes, Charles Garnett három, glasgow-i menzán dolgozó jókedvű hölgyet ábrázoló fotójával nyerte el a fődíjat.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





