Még a járdákat is fűtik Veresegyházon
Az összesen mintegy 642 millió forintból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően tíz nagyfogyasztó hőellátását támogatja az új termálkút Veresegyházon – mondta Csikós István projektmenedzser szerdán.
Az öt közintézmény – iskolák, óvoda, idősotthon, polgármesteri hivatal – mellett öt veresegyházi üzem, köztük a Sanofi Aventis és a General Electric számára szolgáltat hőt a termálkút. Az idén tavasszal kezdődött fejlesztés részeként üzembe állt a város második termelőkútja, és 4,5 kilométer ikervezetéket fektettek le. „Ezzel összességében egy 14,5 km hosszú rendszer épült ki a városban, és ilyen kiterjedt, nagy területet lefedő hálózat valószínűleg nincs másutt az országban” – emelte ki a projektmenedzser.
Az unió 385 millió forintos támogatásához az önkormányzat 40 százalékos önrésszel, 257 millió forinttal járult hozzá, és „a befektetés hozzávetőleg tíz év alatt térül meg” – mutatott rá a projektmenedzser. „A termálhő kiegészítő szolgáltatás, de – a téltől függően – előfordulhat, hogy egy fűtési szezonban csupán 12 napon kell a gázkazánt bekapcsolni az intézményekben.”
A kút, illetve a fűtési rendszer száz százalékban az önkormányzat tulajdonában áll, és a Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet által üzemeltetett hőszolgáltató a gáz árának 60-70 százalékáért tud szolgáltatni. A két kút egyébként egységes rendszert alkot, amely a város termálfürdőjét is ellátja – fűzte hozzá a projektmenedzser. Csikós István elmondta azt is, hogy mivel a páros vezetékek a járda alatt futnak, a szigeteletlen vezetékben visszatérő „használt” víz hője a járdák fűtését is lehetővé teszi.
Az első termelőkutat 1987-ben fúrták, és 1992-ben kezdődött el a termálenergia hasznosítása, nagyobb léptékű felhasználására azonban csak 2007-től – szintén pályázat segítségével – kerülhetett sor, és akkor 10 kilométer ikervezeték épült ki – foglalta össze az előzményeket a projektmenedzser, hozzátéve: az új termelőkút teljesítménye (2000 liter/perc) mintegy húsz százalékkal nagyobb az elsőénél.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





