Másképp számolják januártól a kötelezőt
Minden eddiginél intenzívebb lehet az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, a versenyt azonban most valószínűleg nem a tarifák jelentős csökkenése, hanem jogszabályi változás élénkíti, az új díjakat ugyanis a hengerűrtartalom helyett a motorok teljesítménye alapján kell kiszámolni.
A lap emlékeztet, hogy a tavalyi kampány minden korábbi rekordot megdöntött, a felügyelet adatai szerint a váltási időszakban négymillió biztosított járműből másfél millió szerződését mondták fel, ebből egymilliót vittek át másik biztosítóhoz, a fennmaradó félmilliót pedig a korábbi társaságnál kötötték újra, kedvezőbb feltételek mellett.
Az idén a tavalyinál is keményebb versenyre lehet számítani, az egy hónap múlva induló kampányban várhatóan minden eddiginél többen számítják majd ki jövő évi díjukat, hasonlítják össze az ajánlatokat, és legalább annyian, de inkább többen kötik majd újra kötelezőjüket, mint 2009-ben. A várhatóan fokozott érdeklődés magyarázata a jogszabályi előírások változása, jövő januártól ugyanis a kgfb-tarifákat az eddigi hengerűrtartalom helyett a motorok teljesítménye alapján kell kikalkulálni. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint az autósok 25–30 százaléka kerülhet más kategóriába a módosítás következtében, emiatt olyanok is válthatnak biztosítót, akik eddig nem tették
Bár abban egyetértenek a piaci szereplők, hogy az idei váltási időszak különösen intenzív lesz, arról már megoszlanak a vélemények, hogy ez most is együtt jár majd az átlagdíjak csökkenésével, vagy megáll az évek óta tartó folyamat.

Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér – Tíz éve még 3-4 új autó ért annyit, mint egy átlagos fővárosi lakás

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged

Beszakadt a nyár végére a lakáspiac: augusztus lett az év második leggyengébb hónapja
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





