Magyarországon van a legtöbb biztosított lakás
Egy kilenc országra kiterjedő kutatás szerint Magyarországon a lakások háromnegyede biztosított, míg Bulgáriában például csak 7 százalék az arány.
Magyarországon a lakások háromnegyede biztosított, és ezzel első helyen áll a régióban, az átlagosan 100 eurós biztosítási díj pedig a harmadik legmagasabb – közölte felmérése eredményét a Generali PPF Holding (GPH).
A Generali csoport régiós társasága kilenc országot vizsgált. Az egy lakásra jutó éves biztosítási díj Szlovéniában a legmagasabb 167 euróval. A biztosított háztartások viszont ott csak a lakásállomány felét teszik ki. Csehország áll mindkét kategóriában a második helyen: az átlagdíj 112 euró, a biztosítási arány pedig 50 százalék.
A Magyarországgal szomszédos Szlovákiában az éves díj 65 euró, viszont csak a lakások harmadára kötöttek biztosítást. A sor végén Bulgária áll, 30 eurós díjjal, és 7 százalékos biztosítási aránnyal.
A legnagyobb átlagos biztosítási értékben is Szlovénia áll az élen, ott 150 ezer euróra biztosítják a lakásokat, ebből az ingóság 42 ezer euró, míg Magyarországon 74 ezer euró az átlagos érték, ebből 18 ezer az ingóság. Szlovákiában a két adat: 56 500, illetve 13 ezer euró. Bulgáriában a legkisebb a biztosított érték 23 500 euróval, ebből az ingóság 1450 euró.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




