Magyarország a második kalapban – Rekordévet zárhat a közép-kelet európai ingatlanpiac

Rekordot dönthet az idén a kelet-közép-európai ingatlanbefektetési piac. A bérbeadási ügyletek értéke 2006 első felében a legfejlettebb országokban, köztük Magyarországon is, elérte a 3,9 milliárd eurót, a legtöbb befeketés ismételten az irodapiacra és a kereskedelmi ingatlanok piacára áramlott. Ez utóbbiak 75 százaléka bevásárlóközpont volt, a maradék 17 százalék a vegyes használatú, ipari, illetve a hotelingatlanok között oszlott meg.

Az arányos tőkeeloszlást tekintve számottevő eltolódás figyelhető meg a térségben. Noha a beruházott tőke legnagyobb része a központi államokban – Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban – maradt, 2005 azonos időszakához képest ez az arány 8 százalékkal csökkent.

A legfigyelemreméltóbb célponttá Oroszország vált, ma már az összes régiós beruházás mintegy 7 százalékával büszkélkedhet. A DIFA ingatlanalap vezetői szerint a következő 3-4 évben várhatóan 5 százalékra esik a hozam Budapesten, Varsóban és Prágában, ami arra ösztönzi a befektetőket, hogy most vásároljanak, hiszen egy ennél is alacsonyabb hozamszintnél már hihetetlenül magas lesz a vételár.

A kockázat és a likviditás szempontjából a DIFA három részre, alap-, kiegészítő, feltörekvő piacokra osztotta a megcélzott országokat. Magyarország ennek alapján a második csoportba tartozik.