Ma két új áruházat nyitott ki az Euronics
Egyszerre két új áruházat nyit a budapesti agglomerációban az EURONICS – Vöröskő Kft. Az üzletek Budaörs és Budakalász frekventált részein helyezkednek el. Az egyenként nettó 1500 négyzetméteres áruházak a korábban megszokottnál nagyobb termékkínálattal rendelkeznek, és nagyobb hangsúlyt kapnak a felső kategóriás készülékek. Az idei évben további két hasonló áruház nyitása várható Budapesten, amelyektől jelentős forgalombővülést is vár a cég.
A nagyközönség előtt augusztus 10-én megnyíló áruházak, méretükben, jellegükben és kínálatukban is eltérnek az eddig megszokott üzleteiktől, új kategóriát teremtve a cég hazai hálózatában: a két új egység EURONICS MEGA névvel indul a piaci versenyben. “Az idei évben első alkalommal nyitunk új áruházakat, most azonban egyszerre kettőt, ráadásul minden korábbinál nagyobb méretben” – mondta Fajcsi Róbert, a Vöröskő Kft. kereskedelmi igazgatója. “Nagy reményeket fűzünk az első két EURONICS MEGA üzlethez, már 2011-ben egymilliárd forint fölötti árbevétel a cél, amely 15 százalék körüli növekedést jelentene a teljes éves forgalomban. Ősszel további két MEGA áruház nyitására készülünk, amelyek szintén jelentősen hozzájárulhatnak mutatóink emelkedéséhez.”

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában

Brutális lakásboom indulhat: újabb 7 óriásprojekt kapott zöld utat az Otthon Start miatt

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





