Logisztikai fejlesztés Mórahalmon
Európai uniós támogatással, mintegy 493 millió forintból fejlesztik a mórahalmi Homokhát Térségi Agrár-Ipari Parkot – tájékoztatta Pataki Sándor projektmenedzser az MTI-t.
A szakember elmondta, a homokháti kisvárosban 1997-ben hozták létre az ipari parkot, ahol jelenleg csaknem félszáz vállalkozás működik. Az ipari parkban főként helyi kis- és közepes vállalkozások telepedtek meg, a legnagyobb cég a félszáz munkavállalkozót foglalkoztató, belga családi tulajdonú Fléma Snacks Kft. – közölte Pataki Sándor.
Az ipari park fejlesztésére az üzemeltető MÓRAÉP Nonprofit Közhasznú Kft. nyert 300 millió forintos uniós támogatást. A fejlesztés eredményeképpen a Homokhát Térségi Agrár-Ipari Park versenyképes befektetési lehetőséget fog biztosítani a dél-alföldi régióba települő vállalkozásoknak – tudatta a projektmenedzser.
A projekt három fő elemből tevődik össze: az ipari park szolgáltatóközpontját bővítik egy új szerelőcsarnokkal, kiépítik a központ informatikai hálózatát, illetve az ipari park közterületein a közműveket modernizálják és bővítik, valamint az új utakat aszfaltozzák.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
