Letették az Árkád 2 alapkövét
Kovács Róbert, a X. kerület polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. projektigazgatója, Gyalay-Korpos Gyula, az ECE Projektmenedzsment ügyvezető igazgatója és Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója együtt tették le az ÁRKÁD2 alapkövét. Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja!
Az Árkád 2 Budapesten épülő bevásárlóközpont alapkőletételére 2012.04.24-én került sor, miután az építkezés 2011 őszén elkezdődött. Az Örs vezér terén található Árkád 1 bevásárlóközpontot 10 évvel ezelőtt nyitották meg. A bevásárlóközpont sikere arra késztette a befektetőket, hogy megkezdjék a szomszédos Árkád 2 építését. A bevásárlóközpontban három kereskedelmi szinten kb. 20.000 m2 bérbe adható területet alakítanak ki. Az Árkád 1 és 2 együttesen a legnagyobb kereskedelmi területtel rendelkező bevásárlóközpont lesz Magyarországon.
Az Árkád 2 Bevásárlóközpont 2013 tavaszán nyit meg. Ezt követően kerül sor az Árkád 1 korszerűsítési munkáira, illetve bizonyos részek, mint például az ételudvar már korábban átalakításra kerülnek. A teljes kivitelezési munka a tervek szerint 2013 őszén készül el. A két épületben összesen 68.000 m2 bérbeadható területen több mint 200 szaküzlet, kávéház, vendéglátóipari és szolgáltató egység foglal majd helyet. A bevásárlóközpont látogatóinak pedig több mint 1.600 parkolóhely áll majd rendelkezésre. A beruházási volumen kb. 80 millió eurót tesz ki.
Az Árkád 1 szinte valamennyi jelenlegi bérlője már meghosszabbította bérleti szerződését. Az Árkád 2 építése, valamint az Árkád 1 felújítása lehetővé teszi, hogy számos új üzlet költözzön a bevásárlóközpontba, amellyel mindenekelőtt a fiataloknak és a családoknak szóló árukínálatot szeretnék jelentősen bővíteni. Így többek között új divatáru kereskedőként a Van Graaf nyit üzletet kb. 4.200 m2-en. Ezen kívül az Interspar, a Hervis, a H&M, a Deichmann és a Terranova is bővítik majd eladóterüket. A vendéglátás színvonalát pedig további éttermek (pl. Guru) és kávézók (pl. Coffeeshop Company) fogják emelni.

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lakáseladás előtt állsz? Ezt az 5 hibát jobb, ha messziről elkerülöd

Betonba zárt víztartalék: a magyar városok alatt lehet a megoldás a brutális nyári hőségre

Döbbenetes ingatlanos csalásra derült fény: több mint 600 millió forint értékű ingatlanra pályáztak a csalók

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





