Lehet-e példakép a különutas Argentína? 6 kérdés, 6 válasz
Van egy távoli ország, amely olykor egy lapra kerül Magyarországgal, pedig sok szempontból igen távol esik tőle. Ugyanakkor az IMF igazgatótanácsának év eleji ülésén egyedüliként támogatta a magyar gazdaságpolitikát. Különösen a magánnyugdíj ügy kapcsán lett erős a párhuzam Magyarország és Argentína között, utóbbi ugyanis 2008-ban államosította a magánpénztári pillért.
Az IMF-fel ápolt hűvös viszony is közös vonásunk, ahogy van közösség a költségvetés egyszeri bevételekkel való kiigazításában is. Van tehát néhány apropója, hogy a különutas Argentínát közelebbről megismerjük. Hat kérdés, hat válasz a pampák különutas országáról.
Miért szakított Argentína az IMF-fel?
A hűvös viszony gyökere az argentin-válságra nyúlik vissza, amely a 2000-es évek elején mintegy 100 milliárd dolláros államadósság fizetésképtelenségében csúcsosodott ki. 2000 márciusában Argentína mentőcsomagot kapott, amelynek jó része az IMF-től jött. A kezdeti 7 milliárd dolláros összeget később megemelték, a visszafizetés ütemezését kinyújtották, a hitelprogramért cserébe hiánylefaragás indult. Az évek múltával Nestor Kirchner akkori államfőnek elege lett a hitelprogramból és annak feltételeiből, azzal vágta rá az ajtót a válság során hitelt nyújtó Valutaalapra, “nincs az az isten”, hogy Argentína újra az IMF-hez forduljon – Kirchner az IMF-et hibáztatta, szerinte az IMF hitelfeltételei vezettek elhúzódó krízishez. Kirchner 2005-ben bejelentette, hogy Argentína egy összegben visszafizeti adósságát az IMF-nek, ami az akkori teljes államadósság csaknem 9%-a volt. A részben jegybanki tartalékokból megvalósult ügylet után a következő évekre nem maradt törlesztési kötelezettsége a Valutaalappal szemben. Már ezt megelőzően is számos vita volt arról, mi lenne a helyes argentin út, az ügy mindenesetre nem volt sikersztori az IMF-nek, hitelprogramjaiban alkalmazott feltételeit ezután sokan megkérdőjelezték.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora törlesztést bír el a pénztárcád

Évente milliók keresik fel, most Európa legjobbjának választották a Városligetet

Nem Brüsszel oldja meg a lakhatási válságot, de fontos változást indíthat el
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





