Lassan halad a Tüskecsarnok-projekt
Az eredetileg tervezett nyári időpont helyett csak legkorábban ősszel írja ki az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) a lágymányosi Tüskecsarnok átépítésével egy nagy befogadóképességű konferencia-központ kialakítására és 25 éves üzemeltetésére szóló befektetői pályázatát.
A késést az ÖTM azzal indokolta, hogy még vizsgálják a magántőke bevonásának lehetőségét, ugyanis egy állami létesítmény esetében uniós forrás felhasználása mellett erre még nem volt példa.
A beruházás 8-9 milliárd forintba kerülhet, melyhez az Új Magyarország fejlesztési terv középü-magyarországi operatív programjának keretében 25%-os, tehát legalább 2 milliárd forintos uniós támogatás lenne igényelhető. A kormány júliusban támogathatónak ítélte a projektet, de továbbfejlesztésre javasolta azt, a terveket szeptember végéig kell benyújtíni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez.
A szakmai befektetőnek saját finanszírozásban kell átépítenie, ill. befejznie a félkész csarnokot több ezer fős konferencia-központtá, melynek 10%-os használatára jogosult lesz a két korábbi vagyonkezelő, az ELTE és a BME. A beruházó cserébe jogot szerez a létesítmény 25 éves hasznosítására és vagyonkezelésére. A beruházás egyrészt egy 4,300 fős fedett csarnokból, másrészt hat teremből (összesen 3,200 nm) és egy 650 férőhelyes mélygarázsból áll.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés – Mit üzen 2026-ra a közel 2000 milliárdos volumen?

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





