Lakáspiac 2007: pesszimizmus Amerikában
A legtöbb piaci szereplő egyértelműen pesszimista az ingatlanpiac 2007-es alakulásának szempontjából az Egyesült Államokban. A Business Week által megkérdezett elemzők szerint 2007-ben összességében stagnálni fognak az újépítésű lakásárak, míg lesznek részpiacok, ahol jelentős korrekciót várnak még.
Az árak mellett az eladások mérséklődését is várják, összességében tehát borús évet várnak Amerikában, azonban vannak bíztató jelek is.
A Business Week által megkérdezett piaci elemzők a 2008-as évtől sem várnak emelkedést. A következő évre a következő trendeket prognosztizálja a NAR (National Association of Realtors) és a NAHB (National Association of Home Builders) szakértője:
– mind a használt, mind az újépítésű ingatlanok eladásai csökkenni fognak
– a lakásépítések száma kb. 13%-kal 1.58 millióra csökken
– újépítésű lakásárak országos szinten stagnálás közeli emelkedést produkálnak (0.1% év/év alapon)
A lakáspiac összeomlása tehát várhatóan 2007-2008-ban sem következik be, sokkal inkább egy elhúzódó korrekcióról van szó, mely ugyanakkor néhány túlértékelt részpiacon jelentős árzuhanást jelent majd. Az Egyesült Államokban ugyanis sok olyan állam van, ahol a spekulatív vételek az elmúlt években soha nem látott magasságokba repítették a lakásárakat. A legtúlértékeltebb régiókban (Kalifornia déli része, Florida és Las Vegas) 2007-ben 7-9%-os árcsökkenést prognosztizálnak a piaci szereplők.
A pesszimista hangulat ellenére látni kell, hogy az amerikai kamatszint továbbra is historikusan alacsony szinten áll és a 2007-es várakozások alapvetően stagnálás felé mutatnak. A hosszútávú (30 éves) jelzálogkamatszint a várakozások szerint 60 bázispontot fog emelkedni 2007-ben, de továbbra is csupán 6.6%-on állnak majd. Emellett a munkanélküliség továbbra is kifejezetten alacsony szinten van, ami meghatározó az ingatlanpiac szempontjából.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Nagy növekedés előtt a lakáshitelezés, de még így is messze lemaradva az európai átlagtól – mik a legfontosabb teendők?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
