Lakáshitel: ötmillióig forintban gondolkozzon
A Földhitel és Jelzálogbank Rt. vezérigazgatója volt a Nap Vendége a Gazdasági Rádióban. Gyuris Dániel azt javasolja: a lakáshitelből legalább az első ötmilliós összegrész forintalapú legyen
Egy jelzálog-hitelintézetnek mindig fontos tényező a jegybanki alapkamat, és annak ingadozásai – mondta el Gyuris Dániel. A kintlévőségek szempontjából “nagyon nem szerencsés”, ha az alapkamat ugrál, rángatózik.
Alapesetben a hitelfelvevők is megszenvedhetik az instabil kamatkörnyezet hatásait. Az FHB kihelyezett hiteleinek 97 százaléka azonban 5 éves kamatperiódusú: ez azt jelenti, hogy a hitel kamata 5 éven keresztül állandó, új számokat csak a periódus végén állapítanak meg, amennyiben szükséges: az adósok ezáltal a jegybanki kamatviszonyok esetleges ingadozásaitól védve vannak – mondta el a vezérigazgató.
A devizahiteleknél azonban féléves átárazódás van érvényben. Ha a forintban felvett hitelek megfelelően alacsony kamatszint mellett 5, vagy akár 10 évre fixált körülmények között is elérhetőek, akkor ennél jobb döntést nem hozhat az ügyfél – mondta el Gyuris Dániel.
Éppen ezért akármilyen célra történik a lakáshitel-felvétel, az FHB vezérigazgatója azt javasolja: minimum az első 5 millió forintot mindenképp 5 vagy 10 éves kamatperiódusú forintkölcsön formájában vegyék fel. A devizahitelt legfeljebb az ezen összegen felüli részre javasolja Gyuris.
Általában a hitelfelvétel előtt az ügyfelek gyakran csak a kölcsön induló költségét, egyszeri díjait hasonlítják össze. Emellett érdemes azonban a kiszámíthatóságot is szem előtt tartani – mondta el az FHB vezérigazgatója. Már az első néhány hónapban elbukhatjuk a hitelfelvételkor nyert előnyt, ha rosszul választunk kölcsönt.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





