KVI-per üzlethelyiségek állami tulajdonának helyreállításáért
Precedens
értékű ítéletet vár a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) abban a
Miskolc város önkormányzata ellen indított perben, amelyet az állami
tulajdonból jogellenesen kikerült üzlethelyiségek állami
tulajdonának helyreállítása érdekében kezdeményeztek
A keresetet szerdán továbbította a KVI a Borsod-Abaúj-Zemplén
megyei bíróságnak.
A vezérigazgató elmondta: az állami tulajdonba visszakerülő
üzlethelységek értéke országosan akár a 100 milliárd forintot is
elérheti, ha a bíróság az állam tulajdonjogát megállapítja.
Hozzátette: a bíróság döntése Budapest és valamennyi város
önkormányzatát érintheti.
Az üzlethelységek esetében az önkormányzatok helyett az állam
tulajdonjogát feltételező jogszabályok értelmezéséhez egészen
1990-ig vissza kell menni – mutatott rá a vezérigazgató.
A KVI számára kedvező ítélet esetén további perekre van kilátás,
mivel az önkormányzatok által eladott üzletekből származó bevételek
is per tárgyát fogják képezni – jegyezte meg.
Ez a lépés szolgálja az állami vagyon megóvásának céljait,
segíti a jogbiztonság erősítését – olvasható a vezérigazgató által
jegyzett közleményben.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





