Kulturális negyed a sörgyári telepen
Mintegy 980 ezer eurós költségvetéssel megkezdődhet a volt Kőbányai Sörgyár egyik, több mint 20 éve kihasználatlan telepe megújításának előkészítése az Európai Unió Mister Interreg III/B Cadses elnevezésű projektje keretében – mondta Fecske Károly, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Hozzátette: a volt katonai és ipari területek hasznosítását célzó EU projektben az azt vezető olasz Ferrara tartomány mellett részt vett Rimini önkormányzata, a német Friedrich-Alexander egyetem, a cseh Velka Hledsebe önkormányzata, és a kassai regionális önkormányzat.
Fecske Károly kiemelte: a főváros X. kerületében, a Csajkovszkij park melletti 20 hektáros terület megújításának előkészítése során kidolgozzák, hogy miként lehet magántőkét bevonni a volt katonai és ipari telepek megújítására.
A volt sörgyári területen mintegy 250 ezer négyzetméteres beépítettségű szórakoztató és kulturális negyed jöhet létre, aminek becsült költsége 90-110 milliárd forint.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Black Friday már csak ma éjfélig! Most fél áron hirdethetsz az Ingatlantájolón!

50 milliárd robban a megújuló energiapiacra – itt a támogatás, ami felgyorsíthatja Magyarország energiaforradalmát

Ingyen szigetelést kaptak tízezrek: kiderült, hol zajlik az ország legnagyobb rezsicsökkentő akciója

Van-e hatása a 3%-os hitelnek? Grafikonokon a valóság!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Kivonul Magyarországról az egyik legismertebb sporttermékeket árusító üzletlánc
A vállalat 2024-es üzleti éve veszteséges volt, romániai leányvállalatait is eladta.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





