Közös Expo Real megjelenés idén is
A Budapest Business Region október 5-7. között immár másodszor jelenik meg Európa egyik legrangosabb ingatlanpiaci kiállításán, a müncheni Expo Realon. Az esemény mérföldkő a Budapest-régió üzleti kulcsszereplőit tömörítő szervezet életében: tavaly éppen az Expo Real keretében lépett először a széles nyilvánosság elé, mégpedig olyan hiánypótló kezdeményezésként, amely mindaddig ismeretlen volt Magyarországon.
Az idei Expo Real Budapest-standján az ITD Hungary és a Studio Metropolitana mellett a BBR stand kiállítói a DunaCity, a Duna Spirit, a TóPARK, a Talentis Csoport és a Jádi Németh Ügyvédi Iroda klasztertagok lesznek.
Fókuszban az innováció
A régió előnyeit a kiállításon egy közel száz négyzetméteres standon mutatja be a BBR. A látogatóknak egy hat négyzetméteres plazmafalon mutatják majd be a kiállításra készített Get engaged! imidzsfilmet. A kiállításokon szokványosnak számító standkoncepciótól elrugaszkodva az idei Budapest-stand emeletes lesz.
A müncheni megjelenés kommunikációs fókuszában továbbra is az innováció, valamint a válság hatása áll majd, a sikeres projektek bemutatása és a BBR brand építése mellett. A kerekasztal-beszélgetések a Budapest Business Region gazdasági erejéről, Magyarország innovatív megoldásairól, hathatós krízismenedzsmentjéről és új üzleti lehetőségeiről szólnak majd.
A stand megjelenése a magyar találmányok messzire nyúló hagyományára és továbbélésére építve a BBR brand lényegeként az innovációt emeli ki. A világszerte ismert magyar találmányok mellett a BBR rámutat a magyar innováció jelenlegi eredményeire is. A Rubik-gömb mellett kiemelt hazai innovációként jelenik meg a standon a Litracon üvegbeton is, melyet maga a feltaláló, Losonczi Áron ismertet az érdeklődőkkel.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték

Vidámpark a rozsdaövezetben? Meglepő terv körvonalazódik Budapest egyik legproblémásabb területén

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





