Közel hárommilliárd forint értékű ingatlanegyütteshez jut Kecskemét
Kecskemét
város közgyűlésének szerdai ülésén elfogadták a képviselők azt az
előterjesztést, melynek értelmében a Bácsvíz Zrt.-ből kiváló, 2,7
milliárd forint értékű ingatlanegyüttessel rendelkező gazdasági
társaság a város kizárólagos tulajdonába kerül.
Brúszel László (MSZP), városfejlesztési és közbeszerzési
tanácsnok ismertette, hogy a megyeszékhelyen kívül 30 településen
víz- és csatornaszolgáltatást végző gazdasági társaság részvényesei
– maguk a települések – az előzetes tárgyalások alapján vélhetően
hozzá fognak ahhoz járulni, hogy a Kecskemét részvényekkel
“fizessen” az ingatlanegyüttesért.
A Bácsvíz Zrt.-ben Kecskemét a részvények 64 százalékát
birtokolta, mely az átalakulás után 55 százalékra csökken.
Az előterjesztést készítő Brúszel László elmondta, hogy a
részvények arányának csökkenése nem okoz hátrányt Kecskemétnek, mert
többségi tulajdonjogát megőrzi, és a konszenzuson alapuló
részvényesi irányítás eddig is, és ezután is a részvényesek 90
százalékának egyetértését követeli meg.
A zártkörű részvénytársaságból kiváló gazdasági társaság
tulajdonába, az előkészített szerződés szerint, két szálloda,
szabadidőpark és egy kemping kerül, melyek hasznosítása eddig sem
illeszkedett a víz- és csatornaszolgáltatást végző társaság
profiljába.
Brúszel László kiemelte, hogy az egész ingatlanegyüttesre
hasznosítási tanulmány készül, melynek értelmében a város
tulajdonába kerülő, egymással határos szállodákat és ingatlanokat a
turizmus és a sport fellendítése érdekében fejlesztenék.
A tanácsnok elmondta, hogy már elkészült egy megvalósíthatósági
tanulmány az egyik hotel wellness szállodaként történő működtetésére.
A végleges döntést a részvénytársaság szeptember 4-ei közgyűlése
hozza meg, ahol a részvényesek 90 százalékának támogatása szükséges
az átalakítás elfogadásához.
A képviselők egyhangú szavazással elfogadták azt az
előterjesztést is, melynek értelmében a 2007. január 1-jétől a víz-
és a csatornaszolgáltatás díja 3,7 százalékkal emelkedik.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban

Rezsicsökkentés: tényleg eltüntette a szegénységet Magyarországon? A számok meglepőbbek, mint hinnéd

Tengerpart, medence, panoráma: 6 álomotthon, ha karácsonykor is inkább tengerparti napsütésre vágysz

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





