Kórházbezárások – Az ingatlanbefektetők már nagyon várják
Bár a kormányzati negyed felépítése csak nagyon szűk kör számára jöhet szóba mint üzleti lehetőség, a Gyurcsány-kormány egy másik intézkedése, a kórházi ágyak racionalizálása igen értékes ingatlanokat szabadít fel, amely az eladandó kormányépületek mellett valóságos csemegék lehetnek a fejlesztők, befektetők számára.
Bár a kórházi lobbi már beindult, valószínűleg több értékes budai ingatlan kerül majd piacra. A Népszabadság szerint az Alkotás utcai Sportkórház, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, a hűvösvölgyi Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (Lipót), az Országos Gyógyintézeti Központ (ez kivételesen pesti) a jelenlegi helyén megszűnne. Az így felszabaduló ingatlanokat a tárca eladná.
A kórházak varázsa, hogy általában jelentős méretű területen fekszenek, így sokkal szélesebb teret biztosítanak az ingatlanfejlesztésre, mint az eléggé behatárolt hasznosítású minisztériumi ingatlanok.
Felsorolt kórházak mellett még egyéb intézmények és ingatlanok is kalapács alá kerülhetnek. Ne felejtsük el, hogy több kórház nem egy telephellyel működik, amelyekből valószínűleg a legértékesebbtől válnak meg a racionalizáció során.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat

Paloták, szigetek és egy romos turistaház is visszakerülhet az államhoz: óriási vagyon sorsáról kell dönteni

Lemaradsz a legjobb lakásokról? Ezzel az appal az árcsökkentésekről is azonnal értesülhetsz

A bérlakás lehet a magyar lakáspiac nagy hiányzó darabja – de egy rossz program többet árthat, mint használ
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





