KÖKI Terminál: business as usual
Az elmúlt hetekben nem túl kedvező híreket kaptunk a bevásárlóközpontról, a legfrissebb számadatok tükrében mégis úgy tűnik, a KÖKI-nek van oka az optimizmusra.
A karácsony előtti vásárlási roham eredményeként látogatói csúcsot dönt idén a KÖKI Terminál. A még nem végleges statisztikák szerint a bevásárlóközpontot idén 17, 5 millióan keresték fel, ami 11 százalékkal haladja meg a 2012-es szintet. A jelenleg felszámolás alatt álló közlekedési és kereskedelmi központ egyre népszerűbb a vásárlók körében.
Több rekordot döntött idén a KÖKI Terminál. A kispesti bevásárló központot nem végleges adatok szerint 17,5 millióan keresték fel 2013-ban – s ez a szám az év végi kiárusítások miatt még jelentősen nőhet. A látogatók száma idén így 11-12 százalékkal haladhatja meg a 2012-es értéket, azaz 15,7 millió főt. Az idén hároméves központ életében a csúcsot idén december 20-án döntötték meg, akkor 78 257-en látogatták meg a KÖKI üzleteit.

A fontos közlekedési csomópontként is funkcionáló központ idén fokozatosan tudta növelni a látogatószámot. Nem csak decemberben, de az ezt megelőző hónapokban is 8-12 százalékkal többen keresték fel a KÖKI Terminált. A kereskedők körében is egyre népszerűbb a központ, hiszen az összesen 220 ezer négyzetméteres KÖKI Terminál töltöttsége meghaladja a 86 százalékot.
A 2011 végén megnyitott kereskedelmi központ 42 milliárd forintos beruházással jött létre, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank 27 milliárd forintos hitellel finanszírozott meg. A KÖKI Terminál jelenleg felszámolás alatt áll – de a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a „Business as usual.” – azaz a központ fennakadás nélkül, ráadásul egyre sikeresebben működik.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





