Kiutak a válságból – esélyek a logisztikában
A gazdasági válság a magyar cégek mintegy háromnegyedét érinti, a logisztikai szektort pedig Európa-szerte megviseli a recesszió. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) Kiutak a válságból – esélyek a logisztikában című konferenciáján keresi a válaszokat február 17-én az ágazat aktuális kérdéseire. A rendezvény több előadásának alapjául a Reformszövetségben készülő anyagok szolgálnak.
A résztvevők előadásokat és panelbeszélgetéseket hallgathatnak meg a válság
természetéről és logisztikai kihatásairól, az infrastruktúrafejlesztésről, a
vállalati stratégia területén alkalmazható jó gyakorlatokról és az
erőforrásokhoz jutás eszközeiről.
A konferencia előadói lesznek többek között Chikán Attila egyetemi tanár, az
MLBKT társelnöke, Csepi Lajos közlekedési szakállamtitkár, Nyíri Iván MKT
Nemzetközi Gazdaság Szakosztályának elnöke, Bíró Koppány Ajtony, a
Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének főtitkára, Essőssy
Zsombor, Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt. vezérigazgatója, dr. Molnár Tamás
MKB Bank Zrt. igazgatója, Berecz Kristóf, a CIB Bank Zrt. ügyvezető igazgatója.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Értesülj elsőként az ingatlan árak csökkenéséről – Töltsd le az OtthonTérkép mobilappot!

Jön az Otthon Start, és vele az árrobbanás? – Így is luxus maradhat a lakásvásárlás Magyarországon

Rákosrendező átadása elhúzódik – a főváros már fizetett, de a kormány még mindig nem adja oda a területet

Óriási fordulat az Otthon Startban: ezrek juthatnak lakáshoz minden eddiginél gyorsabban – itt a teljes lista a változásokról!
Dizájn

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
