Kínai jegybank: irányadó kamatláb emelés
Közel három év után először az irányadó kamatlábak megemelését jelentette be a kínai jegybank: az egyéves jüanhitelráta 5,31-ról 5,56, a betéti ráta pedig 2,25-ról 2,5 százalékra változik.

Elemzők szerint a pekingi bejelentés mögött a magas ingatlanárak letörésének, illetve az infláció megfékezésének célja állhat. A kínai fogyasztói árak éves alapon 3,5 százalékkal emelkedtek augusztusban, és szeptemberre további gyorsulás valószínűsíthető. Az inflációs ráta az elmúlt négy hónap közül háromban is meghaladta a 3 százalékot, ez a jegybank egész évre vonatkozó célkitűzése.
A kamatlábak megemelése az eddigi legnyilvánvalóbb jele annak, hogy Peking megkezdte a gazdasági válság átvészelésére hivatott ösztönzők kivonását. A lépés azonban azzal a kockázattal jár, hogy a magasabb kamatlábak még több tőkét vonzanak a jobb megtérüléssel kecsegtető ázsiai piacokra. Az ottani hatóságoknak már eddig is komoly fejfájást okozott, miként teremtsenek egyensúlyt az infláció megfékezésének és a piaci buborékok megelőzésének célja között. Számos ország hozott intézkedéseket a spekulációs tőke beáramlásának a korlátozására, és támadta a fejlett gazdaságokat – főként az Egyesült Államokat – a kamatlábak alacsonyan tartása miatt.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





