Kínába menekülnek az ingatlanbefektetők
A DTZ szerint az a hitelpiaci válság első szakasza idén véget érhet, azonban az árazásra gyakorolt nyomás és a finanszírozási problémák 2009-ben is jelen lesznek az ingatlanpiacokon. A globális ingatlanbefektetések a közeljövőben Ázsia piacain, főként Kínában koncentrálódhatnak. A piaci várakozások ugyanakkor korántsem optimisták.
A DTZ felmérése
szerint az európai piaci szereplők 75%-a számít a finanszírozás nehezülésére
2008-ban, és 45%-uk a finanszírozási hányad további csökkenését valószínűsíti a
következő időszakban. A fenti várakozások a DTZ Money into Property nevű
kutatásának eredményeit tükrözik, amely 38 európai, ázsiai és amerikai ország
szakértőinek megkérdezésével készült.
A DTZ a 2007 évi globális
ingatlanbefektetések értékét 730 milliárd dollárra becsüli, míg előrejelzésük
szerint 2008-ban a credit crunch következményeképp 30%-kal visszaeshet a
tranzakciók értéke.
A felmérésből kiderül ugyanakkor, hogy az
ingatlanbefektetés továbbra sem vesztett vonzerejéből: a válaszadók 62%-a tervez
a szektorba fektetni idén, és a befektetések jövőbeli célpontja minden bizonnyal
Ázsia lesz. A kutatás alapján a válaszadók 56%-ának áll szándékában az ázsiai,
főként a kínai ingatlanpiacokon befektetni, és mindössze 44%-uk tartja
érdekesnek továbbra is az Egyesült Királyság ingatlanpiacát, szemben a tavalyi
80%-kal. A DTZ tapasztalatai szerint az európai és ázsiai befektetők némileg
optimistábbak amerikai társaiknál.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





