Kíméletlen verseny indul az EU-pénzekért
Mindössze két évünk van felkészülésre, hogy ki tudjuk használni az Európai Unió új támogatási feltételeiben rejlő lehetőségeket a kutatás-fejlesztés és az innováció terén, és számítani kell arra, hogy a verseny nagy és kíméletlen lesz.
Erre hívták fel a figyelmet az EU magyarországi képviseletén tartott szakmai beszélgetés előadói az Európai Bizottság Horizont 2020 néven most ismertetett javaslatcsomagjával kapcsolatban. Az előterjesztésben másfélszer többet, 80 milliárd eurót irányoz elő a kutatás és innováció támogatására 2014 és 2020 közötti új uniós költségvetési időszakra Brüsszel. A versenyképesség, a növekedés és a foglalkoztatás szempontjából egyaránt kedvező fejleménynek minősítette Cséfalvay Zoltán , a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, hogy az ipar hangsúlyosan szerepel a tervezett keretprogramban.
Elmondta: alapvető követelmény lesz a kutatási és innovációs eredmények üzleti hasznosítása. Fel kell készülni arra is, hogy ezekért az EU-pénzekért valamennyi tagállam versenybe száll. „Magyarországnak elemi érdeke, hogy minél több forráshoz jusson a Horizont 2020 keretprogramból, ehhez a majdani pályázók bázisát mielőbb növelni kell” – állapította meg az államtitkár. A brüsszeli előterjesztés részleteiről szólva Siegler András, az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságának igazgatója először a támogatási szabályok egységesítését és egyszerűsítését, a bürokrácia drasztikus csökkentését emelte ki. Szerinte a nagyfokú egyszerűsítés a versenyt növeli, a hatékony forrásfelhasználásra példaként az autóipart említette, ahol minden egyes k f-re szánt euró további tízeurós befektetést eredményez. Indítványozta, hogy a több forrásra és a nagyobb versenyre ne csak a politika szintjén, hanem a potenciális pályázók körében is mielőbb kezdődjön el az érdemi felkészülés.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk

Egységes szabványok, kevesebb vakfolt: mi jellemzi a nyereséges projekteket?

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





