Kiépítenék a távfűtést
Megállapodást kötött Oroszlány önkormányzata és a Magyar Villamos Művek (MVM), hogy a társaság kidolgozza a város távfűtésének lehetőségeit, miután 2014 végétől várhatón leáll a távhőt jelenleg biztosító Vértesi Erőmű – mondta a város fideszes polgármestere kedden.
Takács Károly tájékoztatása szerint az előzetesen ötmilliárd forintra becsült beruházást az MVM végzi el, mivel 2020-ig hosszú távú hőértékesítési szerződése van az önkormányzattal. A készülő tanulmánytervekben három helyszínt vizsgálnak meg, ebből kettő a város ipari parkjában található és zöldmezős beruházásként kellene megvalósítani. A harmadik változatban az erőmű telephelyén belül épülnének új, forró vizes kazánok.
A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat ezt a megoldást támogatná, mert a meglévő erőművi infrastruktúra kihasználásával a költségek csökkennének és ez a 4000 oroszlányi lakás távhőáraira is hatással lenne. A jelenlegi telephelyen magvalósuló beruházás esetén az önkormányzat másfél milliárd forint ráfordításával korszerűsítené az erőmű és a város közötti öt és fél kilométeres távvezetéket, mely elavult és közel 17 százalékos hőveszteséggel üzemel – közölte.
Az új kazánok megújuló energiaforrásokat használnának fel. Építeni lehetne a Vértesi Erőmű jelenlegi beszállítóira, hiszen az erőműben a szén mellett most is évi 400 000 tonna faaprítékot, illetve szalmát tüzelnek el – mondta el a polgármester.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





