Kiemelt lett a Lego beruházás
Kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a Lego Manufacturing Kft. Nyíregyháza nyugati iparterületén megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. Az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Április 19-én jelentették be, hogy mintegy 200 millió eurós zöldmezős beruházással bővíti gyártókapacitását a Lego-csoport Nyíregyházán. Az új gyárkomplexum mintegy 100 hektáron helyezkedik el, a gyártórészleg területe 122 ezer négyzetméter. A beruházás során 250 új munkahely jön létre, így a nyíregyházi ipari parkban termelő Lego Manufacturing Kft.-nek jövőre már mintegy 1500, döntően a régióból érkező alkalmazott munkavállalója lesz.
Az új gyártóbázis terület-előkészítési munkálatai 2013 februárjában kezdődtek meg, a gyártás a tervek szerint 2014 első negyedévében indul el. A jelenleginél háromszor nagyobb gyár létrehozását azért határozta el a társaság vezetése, mert az ipari parkban lévő gyárterület bérleti szerződése 2015-ben lejár.
A kiemeltté nyilvánítás célja az, hogy gyorsabb legyen a beruházással kapcsolatos hatósági ügyintézés. Korábban ez azt jelentette, hogy első fokon a “normál” másodfokú hatóság, míg másod fokon az illetékes miniszter járt el.
Ebben az esetben a határozat melléklete felsorolja azokat a hatósági eljárásokat, amelyek a hatálya alá esnek. Ezekben az első és másod fokon eljáró hatóságokat a kormány jelöli ki.

Exkluzív budapesti lakóparkok – prémium otthonok a jövőnek
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

1,5 millió forintot kell fizetnie, aki Győrújbaráton akar élni – brutális szabályt hozott az egyik leggazdagabb falu

Megszűnik az ÉMI önállósága – beolvad a Közlekedéstudományi Intézetbe!

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
