Kibővül az M0-ás építésének nagyprojektje
A kormány úgy bővíti ki az M0 útgyűrű építésének uniós nagyprojektjét, hogy annak legyen része a meglévő útpálya aszfalt burkolatának a megerősítése is 7,2 kilométer hosszban – az erről szóló határozat a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
Maga a nagyprojekt 29,5 kilométer hosszban tartalmazza az M0 körgyűrű másik pályájának a megépítését úgy, hogy a körgyűrű a jelenlegi 2×2 sáv helyett 2×3 sávos legyen, és épüljön mellé leállósáv is. Ez a nagyprojekt bővül ki az említett felújítással, amelyre az M7 és az M6 autópályák között kerül sor, és amelynek a becsült költsége nettó 3 milliárd 50 millió forint. A kormány egyúttal elrendelte, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztassa a bővítési szándékról az Európai Bizottságot, a Közlekedési Operatív Programot irányító hatóság pedig intézkedjen a támogatási szerződés módosításáról. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. adatbázisában a nagyprojekt több szakaszra tagolódik, az északi rész az M1 autópályától tart az M6 autópályáig, ennek a kivitelezője a Colas Hungária Kft., a szerződéses összeg pedig 10,8 milliárd forint.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





