Kétmilliárd forint a velencei álomfürdőre és szállodára
Mintegy kétmilliárd forintos beruházással gyógy-és termálfürdő, szálloda és két apartmanház épül Velencén; a fürdő és a szálloda kivitelezési munkái augusztus végén, az apartmanoké jövő tavasszal kezdődnek meg, a komplexum jövő őszre lesz kész.
A velencei partszakaszon, az önkormányzat tulajdonában levő, jelenlegi Móló strand területén kap helyet az élményelemekkel kibővített termál-és gyógyfürdő, valamint a termálhotel és az apartmanok – mondta el Rábaközi Réka. A 63 szobás szállodához fittnesz-központ, aerobic terem, szaunák, szépségfarm, valamint gyógyászati részleg tartozik majd. A gyógyvizet bevezetik a hotel fürdőszobáiba is. A fürdőben kül-és beltéri medencék kapnak majd helyet. Kialakítanak egy 25 méteres úszómedencét is, amely nemcsak a fürdővendégeket, hanem telente lefedve, a tókörnyéki iskolások úszásoktatását is szolgálja majd. Az élményfürdőben lesz pezsgőfürdő, jacuzzi, finn, illetve infra szaunák, tepidárium is. Az apartmanházakban 180-190 lakrészt alakítanak ki. Az épületeket a Termálpart Kft. építi fel a jövő év végére. A teljes beruházás megvalósítására már jogerős építési engedélyük van – közölte Rábaközi Réka. A szálloda és fürdőépítést követően néhány éven belül átalakul Velence városközpontja. A tervek szerint a beruházás II. ütemében fedett sétálóutcát alakítanak ki, bevásárlóközponttal, üzletekkel – mondta el az MTI-nek Velence polgármestere. Oláhné Surányi Ágnes információja szerint a Velencén feltört gyógyvíz összetételénél fogva több egészségügyi probléma kezelésére lesz alkalmas. A vizsgálatok szerint gyulladáscsökkentő hatású, fokozza a szervezet ellenálló képességét, gyógyfürdő formájában degeneratív gerinc-és izületi betegségek, baleseti, ortopédiai, idegsebészeti műtétek rehabilitációjára, keringési zavarok, asztmás, idült hörghurutos panaszok kezelésére alkalmas. Ivókúraként pedig gyomorhurut, gyomorsav túltengés kezélésére, továbbá a vesemedence gyulladásos betegségeinek gyógyítására is ajánlják

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





