Két kézzel kapkodnak a lakások után
A rendkívül erős szeptemberi számok alapján 2014 biztosan a válság utáni legerősebb év lesz az ingatlanpiacon. A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), mely szerint az első őszi hónapban országosan 10 059 ingatlan adásvétel bonyolódott le.

Rekordhónappal kezdődött az ősz az ingatlanpiacon. A 10 059 tranzakció alapján szeptember nemcsak az idei legerősebb, de az elmúlt 5 év második legerősebb hónapja is. Egyedül 2012 januárjában, a végtörlesztés miatt mérhettünk magasabb mértéket. Tavaly szeptember a 2013-as év legerősebb hónapja volt alig több mint 8000 adásvétellel, amely a mostani adatnál 25%-kal gyengébb érték.
A Duna House becslése alapján így az idei összforgalom megközelíti a 74 ezret, ami immár 17%-os erősödést jelent a 2013-as azonos időszakkal összehasonlítva. Ez egyrészt megerősíti az idei becsült 100 ezres adásvételi előrejelzést (ami azt jelenti, hogy az idei a válság utáni legerősebb év lesz), másrészt gyorsuló ütemű erősödést mutat. Ezzel a tempóval nem kizárt, hogy a jövő évben eléri a piac a 120 ezer körüli tranzakciószámot is, amely az 150-180 ezres optimális adásvételi volumentől még elmarad ugyan, de ezzel egyúttal belátható távolságba kerül az elvárt piaci szint.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




