Keresni kezdték a támogatott lakáshitelt
A z OTP-hez két hónap alatt több mint 1 milliárd forint értékű támogatott lakáshitelek iránti kereslet érkezett.
Összesen több mint 1 milliárd forint összegű hiteligénylés érkezett az OTP Bankhoz az otthonteremtési kamattámogatást tartalmazó hitelkonstrukcióra az elmúlt két hónapban. A bank honlapján naponta több mint ezer érdeklődő keres a 10 millió forintos, új lakás vásárlására felvehető piaci feltételű hitelhez képest öt év alatt akár 1,26 millió forint megtakarítást biztosító kamattámogatott lakáshitelekkel kapcsolatos információkat – írja a Napi Gazdaság.
A támogatás révén − jelenlegi feltételek mellett − a törlesztés első öt évében 10 százalék alatti kamatszintet biztosító konstrukcióra az igénylők 95 százaléka jogosult. Becsei András, az OTP Bank ügyvezető igazgatója szerint az eddig befogadott kérelmek 70 százalékában használt lakás vásárlására igényelték a hitelt, amely jól kombinálható a többi állami támogatású konstrukcióval, így a szocpollal és a lakás-takarékpénztári megtakarításokkal.
A támogatott hitelt az elsőként induló OTP mellett − kissé más feltételekkel − a K&H, az FHB és az UniCredit kínálja és napokon belül indul az Erste Bank is.

Zöldebb környezet, modern otthonok, különleges lokációk – lakóparkok, ahol új szintre léphet a mindennapi élet
Iroda

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Mindig más csap le a kiszemelt lakásra? Így értesülhetsz elsőként a legjobb ajánlatokról

Új energiastratégia készül: egy eddig háttérbe szorult energiaforrásra építene a kormány

Dolgoznak, mégsem tudnak elköltözni: ennyire messze került a saját lakás a magyar fiataloktól

Vége lehet a saját lakás egyeduralmának? Meglepő fordulat jöhet a magyar ingatlanpiacon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





