Kereskedelem – csúcson a bevásárló központok építése Európában
Európában
továbbra is lendületesen bővül a bevásárló központok építése – tette
közzé legújabb felmérésében a Cushman and Wakefield (CandW). A világ
legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlan-tanácsadó cége szerint az
idén és jövőre összesen 11,4 millió négyzetméternyi területen
létesülnek új bevásárló központok Európában.
A bevásárlóközpontok bérelhető területe jövőre először fogja
átlépni a 100 millió négyzetmétert, s 2007 végére eléri a 107
milliót Európában.
Az új területek Közép és Kelet-Európa országaiban növekszenek a
legjobban: Oroszországban létesül a legtöbb új bevásárló központ, a
terület a jövő év végére eléri az 1,5 millió négyzetmétert, a
második Lengyelország 1,3 millióval.
Bulgáriában, Romániában és Litvániában lesz a legnagyobb a
növekedés, 158, 153, illetve 92 százalék. Eközben például
Németországban mindössze 3,56 százalékkal, Ausztriában 12
százalékkal bővül az terület.
A C and W korábbi jelentése szerint Magyarországon jelenleg 224
ezer négyzetméternyi bevásárlóközpont-fejlesztés folyik, ez elmarad
az európai átlagtól.
Magyarországon az egy főre jutó bevásárlóközpont-terület nagysága is
az európai átlag alatt van, jegyezték meg a cégnél.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





