Kampánnyal a késedelmes fizetések ellen
Kampányt indít az Európai Unió annak érdekében, hogy a tagállamok minél előbb ültessék át saját jogrendjükbe azt a 2011-es uniós irányelvet, amely a késedelmes fizetések ellen hivatott fellépni – tudatta pénteken az Európai Bizottság.
Az irányelv értelmében a hatóságoknak 30 napon belül, rendkívüli körülmények között pedig 60 napon belül fizetniük kell az általuk megvásárolt árukért és szolgáltatásokért, a vállalkozásoknak pedig 60 napon belül kell kiegyenlíteniük számláikat, kivéve, ha ettől eltérően állapodnak meg és ha ez nem súlyosan tisztességtelen a hitelezővel szemben. Ha ez nem így történik, akkor a cégek automatikusan jogosultak arra, hogy a késedelmes fizetés miatt az EKB alapkamatánál legalább 8 százalékponttal magasabb kamatot számítsanak fel, valamint kártérítést követeljenek a tartozás behajtásának költségeiért.
A bizottság közleménye szerint a kampány célja az, hogy az irányelv által biztosított új jogokat megismertesse a legfontosabb európai érdekeltekkel, kiváltképpen a kis- és közepes vállalkozásokkal és a hatóságokkal. „Évente kis- és közepes vállalkozások ezrei mennek csődbe, miközben arra várakoznak, hogy partnereik kiegyenlítsék a számláikat” – figyelmeztetett Antonio Tajani, a bizottság vállalkozáspolitikáért felelős tagja. A bizottság közleménye tudatja, hogy a cégek számára mindez lehetőség, amellyel belátásuk szerint élhetnek; a tagállamok hatóságai számára viszont kötelező érvényűek a szabályok.
A bizottság ismerteti, hogy az Európai Unió területén 450 ezer munkahely szűnt meg fizetésképtelenség következtében, a rendezetlen adósságok pedig évente 23,6 milliárd eurót tesznek ki. Az európai vállalkozások 57 százaléka állítja azt, hogy likviditási problémákkal küzd a késedelmes fizetések miatt, ami tíz százalékkal több, mint tavaly volt – tudatta a brüsszeli testület.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Kiváló elosztású lakás a IX. kerületben, a Corvin-negyed közelében

Hogyan add el gyorsan a lakásodat? – Tippek a rekordidő alatti ingatlaneladáshoz

Otthon Start-láz: milliókat nyerhetünk, de közben veszélyesen túltolhatjuk az ingatlanpiacot – jön a kijózanodás?

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
