Jövőtervezés: három vagy több gyerek fölött nulla adó
Megjelentek a Magyar Közlönyben a jövő évi megváltozott adótörvények. Nagyon sok három vagy több gyereket nevelő család egyáltalán nem fizet adót jövőre.
Az elmúlt nyolc év után ismét adókedvezmény illeti az egy- és kétgyerekeseket is. Újdonság az is, hogy nemcsak gyerekek, hanem egyes esetekben eltartottak után is kérhető a támogatás.
Adókedvezmény azok után a gyerekek után jár, akik után családi pótlékot folyósítanak, de a főiskolás vagy egyetemista gyermek is beleszámít a családba – magyarázta a Krónikának Andrási Jánosné, az APEH ügyfélkapcsolati osztályvezetője.
Ha egy családban például két kiskorú és egy felsőoktatásban tanuló gyerek van, ott a két kisebb után magasabb összeg jár. Míg egy vagy két gyermek esetén gyermekenként 62 500 forinttal csökken jövőre az adó alapja, ebben az esetben már gyermekenként 206 250 forint után nem kell adót fizetni, azaz a két kisgyermek után több mint 412 ezer forinttal mérséklődik az adó alapja – számolt az osztályvezető. Ha pedig a család három kiskorú gyermeket nevel, az adó alapja már több mint 618 ezer forinttal csökken.
Fontos változás az is, hogy nemcsak a gyerekek és a magzatok után jár az adókedvezmény, hanem a rokkantsági járadékban részesülő eltartottak után is. Andrási Jánosné felhívta a figyelmet arra is, hogy nem a bruttó, hanem a szuperbruttó fizetések számítanak, a kedvezmények pedig megoszthatók. Aki azt szeretné, hogy a munkáltató már év közben is vegye figyelembe a kedvezményt, annak nyilatkoznia kell erről. Ezen módosítani is lehet, akár év közben is.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





