Jól állták a sarat a hazai alapok
Májusban megérkezett a rossz hangulat a globális tőkepiacokra is, a külföldi és a hazai részvényindexek, valamint a nyersanyagárak egyaránt lefelé vették az irányt, miközben a hazai kötvénypiac teljesítménye stagnálást mutatott.
A hazai befektetési alapok ebben a környezetben összességében enyhe pozitív hozamot tudtak felmutatni, ugyanakkor a jelentős befektetési jegy visszaváltások miatt a szektor kezelt vagyona 18,8 milliárd forinttal, 3835 milliárd forintra csökkent. A tőkekivonás mögött elsősorban az intézményi befektetők (ez esetben a nyugdíjpénztárak) álltak, akik a közeledő vagyonátadás miatt továbbra zártkörű- és részvényalapjaikból biztonságosabb eszközökbe csoportosítottak át.
Április után alábbhagyott a jókedv a globális tőkepiacokon, különösen az áru- és részvénypiacokon, ahol ezúttal érvényes volt az a brókerek közt közismert mondás, miszerint “sell in May, and go away”. A várakozásokat rendszerint alulteljesítő amerikai makroadatok és ezzel összefüggően a világgazdaság növekedésének várható lassulása, a Fed második kötvényvásárlási programjának közeledő lejárata, a feltörekvő piacok inflációs nyomása, a rendezetlen közel-keleti konfliktusok, és Görögország esetleges közeledő csődje egyaránt arra inspirálta a befektetőket, hogy biztonságosabb befektetési politikát kövessenek, ami komoly részvény eladásokat indukált.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





