Jó pozícióban a magyar ipar
Az ipari rendelésállomány alapján Magyarország az egyik nagy nyertese az idei európai konjunktúrának. Ez elsősorban az ipari cégekre érvényes, a szektor új rendelései 29,7 százalékkal haladták meg júliusban az előző év azonos időszaki szintet.
Az Eurostat adatai szerint ez a harmadik legmagasabb bővülési ütem, a legnagyobb emelkedést Lettországban (66,6 százalék) és Észtországban (37,8 százalék) mérte az Európai Unió statisztikai hivatala. Az új ipari megrendelések júliusban csökkentek az EU-ban az előző hónaphoz képest, éves alapon 12,5 százalékos bővülést mértek. Az egy évvel ezelőttihez képest 11,2 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések a valutaunióban. A legnagyobb vesztes Dánia volt júliusban, ahol 22,1 százalékkal esett vissza az érték az előző hónaphoz viszonyítva, Görögországban 5,4 volt a csökkenés.
Júliusban esett az ipar teljes rendelésállománya az euróövezetben az előző hónaphoz képest, ez azt mutatja, a havi konjunktúra nem volt túl kedvező a kontinensen. A csökkenés mértéke 2,4 százalék volt júniushoz viszonyítva. Az Európai Unióban 2,3 százalékos esést mértek azután, hogy júniusban még 2,5 százalékos volt a növekedés. Magyarországon 3,4 százalékos volt a bővülés: az országok többségében visszaesésről számoltak be.
Levon az eredményünk fényéből, hogy a látványos javulást nagyon alacsony bázishoz képest értük el. 2009 nyarán ugyanis még minden az üzembezárásokról, a készletek feléléséről szólt, és Nyugat-Európa is épphogy elindult a kilábalás felé. Ha viszont a mostani törés az európai konjunktúrában tartósnak bizonyul, akkor a dupla recesszió miatt aligha tudja a magyar ipar tartani a korábbi ütemet. Egyelőre azonban van esély, hogy csak egyszeri megingásról van szó, ráadásul a nyári hónapoknak rendszerint kisebb a súlyuk az ipari termelésben, mivel ilyenkor normál üzemmenet szerint sok helyen néhány hetes leállást tartanak.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba

Eltűnt 520 milliárd forint a lakásvásárlóknál: olyan dolog történik a magyar piacon, amire kevesen számítottak

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





