Itt van Orbán javaslata a minimálbérről
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén – mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón.
A kormány korábbi javaslata még 92 ezer forint volt. Az államtitkár elmondta: a munkáltatókat arra kéri a kormány, hogy öt százalékos mértékig a bérkompenzációt maguk hajtsák végre, miközben efölött a minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál a kormány vállalja a teljes kompenzációt. A költségvetés számára a bérkompenzáció, elsősorban a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál, százmilliárdos kiadást jelent – felelte az államtitkár az MTI kérdésére. A korábban számított és a már beadott költségvetésben szereplő összeg 84 milliárd forint. Magyarázatként hozzáfűzte: az öt százalékon felül a szakértői számítások szerint 10-15 százalékos bérkompenzációra kerülhet sor.
“Az elmúlt hetekben a munkáltatókkal folytatott konzultációk során alakult ki az az álláspont, hogy az öt százalék feletti sávban a kormánynak kell vállalnia az adójóváírás miatt kieső bér kompenzációját” – fogalmazott Czomba Sándor. Az államtitkár közölte: a következő kormányülés után, még karácsony előtt megszületik a kompenzációval kapcsolatos végrehajtási rendelet. Emellett a vállalkozókat útmutatókkal, irányelvekkel segítik, mivel a kormányrendelet nem tartalmaz minden részletet – tette hozzá.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?

Az utolsó pillanatban döntött a kormány: több tízezer magyar család és diák lélegezhet fel

Sokan fellélegezhetnek Budapesten: végre jó hír érkezett a Flórián térről

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





