Itt egy újabb lehetőség: gyermekvédelmi lakásalap
Gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány – jelentette be a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden egy gyermekvédelmi konferencián.
Soltész Miklós elmondta: a tervek szerint a következő években 4000 lakást vásárol az állam, ahol a gondozásból kikerült fiatalok tíz évig, de legfeljebb harmincéves korukig lakbér fizetése nélkül élhetnek, miközben a bérleti díjnak megfelelő összeget egy lakásalapban gyűjtik. A programhoz az ingatlanok állagmegőrzése érdekében szigorú házmesteri ellenőrző rendszer is kapcsolódik majd – tette hozzá.
Az államtitkár közölte: egyéves munka eredményeként a gyámügyi betétek kezelését egy bank végzi majd. A megállapodás részleteiről a jövő hétre ígért bővebb információt.
Soltész Miklós fontos célnak nevezte, hogy 12 éves kor alatt ne kerüljön gyermek intézetbe. A fiatalok a családból elsődlegesen befogadó szülőkhöz menjenek, és csak végső esetben a gyermekvédelmi intézménybe, mondta.
A gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó ÁGOTA Alapítvány második alkalommal rendezte meg országos szakmai találkozóját, amelyen gyermekvédelemmel foglalkozó állami, egyházi és civil szervezetek képviselői vettek részt.

Négy új otthon, négy életstílus – városi, balatoni és kertvárosi lakóparkok, ahol élmény a mindennap
Iroda

Rugalmas irodamegoldások: a modern vállalkozások új kedvence

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
Raktár

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
Otthon

Új szegmens robbanhat az ingatlanpiacon: a zártkerti telkek most hirtelen aranyat érhetnek!

Egyre több Otthon Startos lakás épül családbarát lakóparkban, zöldövezetben!

Újabb városokban indul az Otthon Start-láz: a kormány három új lakóparkot nyilvánít kiemelt beruházássá

Így add el gyorsan az ingatlanodat – bevált tippek a hatékony hirdetéshez
Dizájn

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Jogtanácsos álláslehetőség a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





