Ír befektetők fejlesztenek Ferihegyen
Több mint 10 milliárdot fizettek a Leisztinger-cégnek a reptér melleti telekért
Egy ír befektető csoport vette meg ferihegyi reptérhez Ecser felől csatlakozó területet. A Magyar Hírlap úgy tudja, az írek 10 milliárd forintnál is többet fizettek korábban áruszállító (cargo) bázisnak kiszemelt, 140 hektáros területért a Forrás Nyrt.-hez tartozó KNB-Fuentének, amely tavaly szeptemberben 2 milliárdot adott a valamivel kisebb, 100 hektáros ingatlanért. (A Leisztinger-érdekeltség akkor nem vette meg a teljes területet, azóta azonban élt opciós jogával, és sorra vásárolta fel a földdarabokat a Carion-csoport tagjaitól, így lett nagyobb a most eladott ingatlan.)
A területet egyébként még tavaly februárban a 5 milliárd forintért vette volna meg a Budapest Airport a Carion tulajdonosaitól, Draskovics Tibor, az akkori pénzügyminiszter azonban sokallta ezt az árat, így a szerződésből nem lett semmi.
A cargoüzlet meghiúsulása után a KNB-Fuente jelentős fejlesztéseket jelentett be, raktárkomplexumot, benzinkutat, éttermet épített volna a M0-áson autóval, illetve vasúton is könnyen elérhető területen, a reptér tulajdonosváltása azonban közbeszólt: a BA Rt. brit tulajdonosa, a BAA világossá tette, hogy a kerítésen belül építené meg a cargobázist. Hogy az új tulajnak, a német Hochtiefnek milyen tervei vannak, egyelőre még nem tudni.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Nagy növekedés előtt a lakáshitelezés, de még így is messze lemaradva az európai átlagtól – mik a legfontosabb teendők?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
