Intelligens épületek a fenntartható fejlődés szolgálatában
A fenntartható fejlődés jegyében szükség van és egyre nagyobb feladat hárul az ICT megoldások beiktatására a vállalatok mindennapi életébe, működésébe. Többszörös célt szolgál ezeknek a megvalósítása, mert segítségükkel jelentősen csökkenek a környezeti terhelések, javulnak a dolgozók munkahelyi körülményei, illetve lefaraghatóak lesznek a céges költségek.
Ha irodai körülmények közt kell a hatékonyságot növelni és a költségeket csökkenteni, akkor az irodaépület működtetését érdemes új alapokra helyezni. Ennek összetevőit vizsgálva Horváth Varga János és Szarvasy Zoltán, a KFKI Rendszerintegrációs zRt. munkatársai rámutattak arra, hogy téves az a felfogás, amely szerint az intelligens épületek a valóságtól elrugaszkodott, fantasztikus filmekbe illő létesítmények lennének. Ezzel szemben, ezek éppen a racionalitás jegyében születnek.
Komplex, integrált rendszereiknek köszönhetően kevesebb energia felhasználásával képesek biztonságosabb és kényelmesebb körülményeket teremteni. Az intelligens épületek kulcsa az integrált rendszerek kialakításában és a rendszerek közti információáramlás tökéletesítésében rejlik.
A fejlődés iránya hasonló ahhoz, amit a telefónia IP-re költözésekor megéltünk: a fizikai biztonság (pl. IP kamerák, beléptető rendszerek) és a gépészeti vezérlések eszközei egyre inkább támogatják az IP kommunikációt, így ésszerű őket az intézmény IP gerinc hálózatára csatlakoztatni.
Az energia megtakarítás tervezésénél az irodaépületben azokat a „gócpontokak” kell megkeresni, ahol a beavatkozás gyorsan megtérül. Leggyakrabban ezeket a világítás, a HVAC (klíma-, fűtés-, levegőellátás) valamint az IT rendszerek területén találjuk meg. Mindhárom területeken a felhasználókat kell korlátozni: azzal, ha a gépészeti rendszer nyitott ablaknál nem engedi működni a fűtést vagy a klímát, vagy értékhatárok közé szorítja a kezelő által beállítható hőmérséklet tartományt, jelentős energiát lehet megtakarítani. A takarékosság másik fontos eleme az integráció. Ha az intelligens kamera és beléptető rendszerek rendelkeznek azzal az információval, hogy egy irodaterület üres, és ezt átadják a gépészeti rendszereknek, lehetőség nyílik arra, hogy nagy légtereket ne fűtsünk vagy hűtsünk feleslegesen.
A szakemberek hangsúlyozták, hogy az intézmény fiók irodáiban más szempontok is érvényesülnek: a fogyasztás elemzésének lehetősége, a hibák, karbantartások kézben tartása, és az üzemeltetés központosítása további költségcsökkentést tesznek lehetővé.
Az energiafelhasználás visszafogására az IT rendszerek területén is komoly lehetőségek vannak; ezt támasztja alá a KFKI Energia kommandójának jelentése, amely a cég belső rendszereit vizsgálja a “Zöld iroda verseny” -en való sikeres szereplés érdekében.
Az IT terület nagy fogyasztói közül külön figyelmet kell fordítani az adatközpont, vagy szerverszoba energiafelhasználására. Az előadásból kiderült, hogy kis méretekben nem lehet optimális, kis veszteségű adatközpontot építeni, így érdemes elgondolkodni a szerverek Dataplex-be – a T-Systems szolgáltatói adatközpontjába – történő költöztetésében.