Innopark létesül Székesfehérváron
Műszaki,
technikai, technológiai tudásközpont létesítését tervezi a
székesfehérvári önkormányzat; a részletes megvalósíthatósági
tanulmány az év végére készül el
Schultz György elmondta: az Alba Innoparkban kutatóhelyek, a
high-tech iparágakban működő kis- és középvállalkozások részére
technológiai inkubátorház, korszerű eszközökkel felszerelt
metrológiai labor, a helyi és regionális vállalkozások kutató,
fejlesztő tevékenységének elhelyezésére irodaház épül.
Mintegy 2500-3000 diák oktatására campust alakítanak ki, a
gazdaság igényeinek kielégítését biztosító szakképző helyeket,
tanműhelyeket hoznak létre, továbbá kiszolgáló létesítmények,
lakások épülnek a területen.
Mindezt széleskörű partnerségre alapozva, a helyi gazdasági,
vállalkozói, oktatási szféra és a magántőke bevonásával, valamint
pályázatok révén, európai uniós forrásból kívánja létrehozni a
város.
Az innopark kialakításának tartalmi részéhez a néhány hónapja
aláírt szándéknyilatkozat alapján, segítséget nyújt a Magyar
Tudományos Akadémia is, amely ott alakítja ki a Nemzeti
Nanotechnológiai Laboratóriumot.
Az Alba Innoparkban 400-500 munkahely létesítésére, a meglevő
közép- és felsőfokú oktatási intézmények fejlesztésével pedig 2500-
3000 diák képzésére lesz lehetőség.
A projektet az egykori laktanya területén, több mint 46 ezer
négyzetméteres területen valósítják meg. A munka során felújítják és
hasznosítják a megmaradt laktanyaépületeket, mélygarázsokat építenek
– közölte a polgármesteri kabinet igazgatója.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





