Ingyen kapjuk a kerti szerszámokat, vetőmagokat, permetezőszereket
Augusztus 5-éig lehet pályázatot benyújtani a szociális földprogramra.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte: a pályázat az önkormányzatok és a magángazdaságok összefogásáról, a kertkultúra erősítéséről szól. Az idén a tavalyi összegnek több mint a duplája, vagyis 300 millió forint fordítható eszközök beszerzésére, és csaknem 1,1 milliárd forint közmunkásoknak három hónapban, napi hat órában történő foglalkoztatására. Balog Zoltán tájékoztatása szerint az önkormányzatok önrész nélküli előfinanszírozással nyújtanak segítséget vetőmag, permetezőszer, üzemanyag beszerzéséhez, de akár a szántáshoz, betakarításhoz is. Hozzátette, hogy ahol roma munkásokat vonnak be a programba, ott a pályázat elbírálásánál pluszpontokat lehet szerezni. Újdonság a programban, hogy cigány kisebbségi önkormányzatok is benyújthatnak pályázatokat, amennyiben együttműködnek a települési önkormányzatokkal.
A program célja az, hogy ezen gazdaságok úgy megerősödjenek, hogy a későbbiekben önfenntartóvá válva a családok saját magukat lássák el zöldséggel, gyümölccsel, hússal; helyben megoldódjék az önkormányzatok közétkeztetése, és ha marad a terményből, termékből, azt piacon értékesítsék – mondta el az államtitkár. Balog Zoltán reményét fejezte ki, hogy a szociális földprogram után szociális szövetkezetek is alakulhatnak. Ezek célja, hogy összeálljon egy termelési, feldolgozási, értékesítési lánc. Erre már most is vannak példák – tette hozzá az államtitkár.

Négy budapesti lakópark, négy életstílus – válaszd ki a hozzád illőt!
Iroda

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában

Fenntarthatósági rekordokat döntöget a Budapest ONE irodaház
Raktár

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!
Otthon

Magyarország lehet Európa új bérlakás-nagyhatalma? – Szakértő elárulta, mi hiányzik ehhez!

Sikeres ingatlaneladás: így készíts ütős hirdetést, amivel gyorsan vevőt találsz!

Otthonteremtés vagy befektetés? A Palota Ligetben mindkettő okos döntés – most különösen megéri lépni!

KIDERÜLT, HOL TÁJÉKOZÓDUNK AZ INGATLANPIACON
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
