Ingatlanbuborék
Néhányan talán még emlékeznek azokra a hirdetésekre, amelyek pár évvel ezelőtt Magyarországon is ügyfeleket toboroztak floridai üdülők vásárlására. A ?tuti tipp? csábításának bizonyára jó néhányan nem tudtak ellenállni, és meg kell vallani, akkor valóban nem tűnt kockázatosnak az ilyen befektetés. Csakhogy a The Miami Herald mostanában arról cikkezik, hogy leállnak az építkezések, lehetetlen eladni az új apartmanokat.
A példa nem kivételes.
Az Economist becslése szerint az utóbbi öt évben annyival emelkedett az ingatlanban megtestesült vagyon értéke a fejlett államokban, mint amennyi ezen országok teljes GDP-je. Ez minden idők legnagyobb buborékja ? minősíti a tekintélyes szaklap a jelenséget, és okkal teszi. Az alacsony kamatszint okozta korábbi likviditásbőség nagy része ugyanis a dotcomlufi kipukkanása után az ingatlanpiacon kötött ki, irreálissá pumpálva az ottani árakat. A kamatok emelkedésével azonban sorra érkeznek az intő jelek, amelyek arra figyelmeztetnek: csodák márpedig itt sincsenek, még akkor sem, ha az árak nem reagálnak olyan gyorsan és hatékonyan, mint egy koncentrált piacon, azaz a tőzsdén.
Bár a globális ingatlanbuborék fenyegető kipukkadása az egész világgazdaságra ? így közvetve a magyarra is ? súlyos következményekkel járhat, Magyarországon egyelőre nincs ok a pánikra ezen a területen. Még akkor sem, ha számos tényező utal arra mind lakóingatlanok, mind az irodák piacán, hogy a korábbi lendületes fejlődés megtorpan: bizonyos szegmensekben komoly túlkínálat van, a fejlesztések lassulnak, miközben a kereslet szűkülhet. Mindez nyilván a hozamok mérséklődéséhez vezet, de összeomlástól senki sem tart rövid távon. A fejlett országok példája ugyanakkor hozzásegíthet nálunk is leszámolni azzal a létező, hamis illúzióval, hogy az ingatlanárak csakis felfelé mehetnek.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után

Irodaházból luxus apartmanok? Brutális átalakulás indul a miskolci campuson!

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





