Indul a IV. ütem az Alba Ipari Zónában
A Preymesser Hungária Kft. logisztikai központjának építésével
megkezdődik a IV. ütemének fejlesztése az Alba Ipari Zónában.
Az Alba Ipari Zóna 1993-ban alakult. Tulajdonosa Székesfehérvár
megyei jogú város önkormányzata, az Aranybulla Mezőgazdasági Zrt.,
valamint a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány.
A terület 1997-ben ipari park címet kapott. Az első három
ütemben eddig 40 cég vásárolt területet, ebből 24 vállalkozás már
működik a 62 hektáros területen.
A IV. ütemben közel 60 hektár területen kezdődhet újabb
fejlesztés, aminek indulásához egy nagy cég kellett – közölte
sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér. Székesfehérvár
polgármestere hozzátette: a Preyesser Hungária Kft. több ütemben
megvalósuló terjeszkedése ideális egy ekkora terület indításakor.
Michael Preymesser arról szólt, hogy a német családi vállalkozás
70 éves, ma már 2500-3000 embert foglalkoztat, és 300 ezer euró
forgalmat bonyolít. Több nagy cég beszállítója, emellett raktározást
és árukezelést végez.
Beszámolt arról, hogy Székesfehérváron az Alcoa Köfém Kft.
késztermék árukezelését végzik majd egy 12 ezer négyzetméteres és
13 méter magas újonnan épülő csarnokban. A tervek szerint közel száz
embernek adnak majd munkát. A beruházás 2007 elején indul, és az év
végére megvalósul mintegy 2 milliárd forint befektetésével.
A sajtótájékoztatón szándéknyilatkozatot írt alá az Alba Ipari
Zóna igazgatója, Tóth Ferenc, az Aranybulla Zrt.
elnök-vezérigazgatója Bódizs Tamás, valamint a polgármester és a
Preymesser Hungária Kft. tulajdonosa arról, hogy együttműködnek az
Alba Zóna IV. ütemének megvalósításában. A négy fél mindent megtesz,
hogy előmozdítsa a közös célok megvalósulását.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK

Támogatják az uniós lakásépítési tervet a tagállamok – de szigorú feltételekkel

Új kutatás: félelem, szorongás és döntési paralízis bénítja az első lakást vásárlókat
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
