Ilyen lesz a budapesti dugódíj
Jövő nyártól fokozatosan bevezetik a dugódíjat a fővárosban – jelentette be Tarlós István főpolgármester, miután a kormány és a fővárosi közgyűlés is jóváhagyta a BKV finanszírozásáról szóló szerződését.
A dugódíjat fokozatosan vezetik majd be – mondta Tarlós István, aki kiemelte, hogy erre a bevételre a BKV működtetése és a közszolgáltatási szerződés megkötése miatt van szükség. Egy biztos: 2013. június 30-val a dugódíjat legalább részlegesen szeretnénk bevezetni, az állam pedig ennek függvényében vonul ki a BKV támogatásából – tette hozzá. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a dugódíj kiépítésnek több feltétele van, és a bevételi összegekről egyelőre nincs pontos számuk. Arról is beszélt a városvezető, hogy néhány év alatt lehet komoly eredmény, 9-20 milliárd forint közötti összeg érhető el.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a dugódíjjal kapcsolatban elmondta, hogy nem lehet rendszert azonnal teljesen kiépíteni, de az uniós kötelezettségvállalás miatt jövő nyártól be kell indulni a rendszernek. Lesz szúrópróbaszerű élőszemélyes ellenőrzés, kiépül a kamerás rendszer is a zónahátáron belül, amelyet ha valaki átlép, akkor rendszámát rögzítik, és ennek függvényében kell fizetni – hangsúlyozta a BKK vezetője. Vitézy Dávid arról is beszélt, hogy a rendszer hasonló lesz az autópályákon használtakhoz, a díj-és kedvezményrendszer kidolgozása pedig folyamatban van. Korábban Tarlós István elmondta, hogy várhatóan a Hungária körút lehet a dugódíj határa.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Black Friday már csak ma éjfélig! Most fél áron hirdethetsz az Ingatlantájolón!

50 milliárd robban a megújuló energiapiacra – itt a támogatás, ami felgyorsíthatja Magyarország energiaforradalmát

Ingyen szigetelést kaptak tízezrek: kiderült, hol zajlik az ország legnagyobb rezsicsökkentő akciója

Van-e hatása a 3%-os hitelnek? Grafikonokon a valóság!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A „milliárdosok bunkerében” tervezhet titkos megállapodást Európa háta mögött Washington és Moszkva
Ukrajnai béketerv helyett valami egészen mással állhatott elő a Fehér Ház és a Kreml.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





