Idén már 6000 jelzáloghiteles vesztette el a lakását
A Pénzügyminisztérium és a Magyar Bankszövetség szakértői közösen vizsgálják, fel lehetne-e építeni egy olyan konstrukciót, amely a lakáshitelesek és a bankok számára is kedvezőbb helyzetet teremtene a jelenleginél – mondta Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI-nek.
A legnagyobb lakásfinanszírozó bankokra kiterjedő gyors bankszövetségi felmérés szerint az idén mintegy hatezer esetben juthat el a fizetési késedelem a végrehajtásig. Még ez esetben is vannak azonban lehetőségek, például az adós a bankkal együttműködve értékesítheti a lakást.
A bankszövetségnél úgy számolnak, hogy a mintegy 700 ezer lakáshitel kevesebb, mint egy százaléka kerül végrehajtásra, a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is beszámítva – így 1,4 millió hitelről van szó – még kisebb a végrehajtások aránya. A főtitkár szerint a hatezres szám önmagában magas, mintegy két és félszerese az elmúlt évinek.

Hatalmas terasz és budai panoráma – Penthouse lakás a XII. kerületben
Iroda

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre

Újabb nagyvállalat választotta a Liberty irodaházat – több mint 5000 m²-re kötött bérleti szerződést az AutoWallis Csoport
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Újdonság az Otthon Startnál: sokan még nem is hallottak róla!

Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán

Ne maradj le a legjobb lakásajánlatokról: így értesülhetsz elsőként az ingatlanárak csökkenéséről!

Milliós beköltözési sarc söpör végig Magyarországon – Hugyag és Rajka példája sokkolja a vevőket!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra

Hol a határ? Mit írhat elő a főnökünk a munkahelyi megjelenésben?
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
