Húsbavágó döntés vár a devizahitelesekre
Várhatóan februárban dönt az Országgyűlés az új árfolyamgát jogszabályokról.
A februári új árfolyamgát jogszabály várhatóan a korábban már a végtörlesztés lehetőségével megkínált, ám később hoppon maradt köztisztviselőknek tett kárpótlását, és kedvezőbb kamattámogatását tartalmazza majd. A Napi.hu arra volt kíváncsi, hogy a hitelintézetek mekkora része számol majd azzal, hogy az árfolyamgátas szerződésekkel egy időben az ügyfelek számára megteremtik a referenciakamathoz kapcsolt hitelkamatra történő áttérés lehetőségét is.
Az Erste szerint az áttérés nem kötelező a régi hitelek esetében, az ügyfelek döntésén múlik, ám szerintük az ügyintézés és a költségek szempontjából is megfontolandó, hogy ez egyszerre történjen meg. A Budapest Bank szerint lesz, akinek megéri a referenciakamatozású hitelre váltás és olyan is, akinek nem. Az ügyfél jelenleg érvényes kamatát és a referenciakamathoz kötött árazás alapján érvényes kamatát könnyen össze tudja hasonlítani, s így döntést is tud hozni, hogy neki melyik a kedvezőbb − mondták a napilapnak az Ersténél.
A referenciakamathoz kötött termékek kamatszintje majd áprilisban lesz jobban látható az UniCredit szerint. A banknál azt is megjegyezték, hogy a jelenlegi árazási elvek és törvényi előírások alapján az ügyfél kamata a mostani esetben is csak akkor változhat, ha a referenciakamat változik, ám a referenciakamat adott napra történő fixálása sem biztos hogy jó megoldás − hiszen egy-egy napon kilőhet a kamatszint. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a tavalyi tárgyalások idején a bankszövetségi tárgyalók felvetették, hogy a referenciakamat-árazás esetében érdemesebb volna egy bizonyos időszak átlagát alkalmazni − negyedéves, féléves átlagokról volt szó. Ez ugyanis tompíthatná a hektikus kilengéseket, ami főleg drágulás esetén járhat a devizaárfolyamok meglódulásához hasonló kellemetlen törlesztőrészlet-emelkedéssel. Persze, ezzel a megoldással a kedvező irányú változások is tompítottan jelennének meg, ám ez jobban kezelhető- írja a Napi.hu.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
