Horthy Miklós tér lesz a gyömrői városközpont
A Pest megyei Gyömrőn lesz az első központi tér Magyarországon A második világháború óta, melyet az egykori kormányzóról neveznek el. Jobbikos képviselőtől származott a javaslat, de szinte az egész testület egyetértett vele.
Új nevet kap Gyömrő város központi tere, 2012 júliusától Horthy Miklós térnek fogják hívni a képviselőtestület döntése alapján. Hauser Antal gyömrői kommunikációs referens az Indexnek elmondta, valójában visszanevezésről van szó, a harmincas években ugyanis már Horthy térnek hívták a központot, ezután nevezték át Szabadság térre. A visszanevezésről szóló javaslat a testület jobbikos tagjától, Sas Zoltántól származott, 10 igen és egy tartózkodás mellett fogadták el, a testület döntően függetlenekből áll. Ezzel Gyömrőn lesz az első főtér Magyarországon, melyet Horthy térnek hívnak. 1945 után az első közterület Budapesten Pátyon volt, ahol 2001-ben MIÉP-es kezdeményezésre Horty Miklós közt avattak. 2011-bena váci képviselőtestületben is felmerült, hogy az ottani Budapesti utat átnevezzék Horthy útra, ez a kezdeményezés azonban elbukott.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





