Hónapokig árulják a lakásokat: a piac 43 %-át az ingatlanközvetítők uralják
Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója a cég piackutatási adataira hivatkozva elmondta, hogy a tavalyinál 30 %-kal kevesebb, összesen mintegy 40 ezer adásvételre számítanak 2009-ben, míg az idei eladások 43 %-a közvetítőkön keresztül zajlott.
A válság hatására nem változott az ingatlanközvetítők megítélése, a szűkülő piacon az érdeklődők ugyanolyan arányban fordultak tanácsadóhoz, mint egy évvel korábban. A fővárosban átlagosan a tranzakciók 43 %-a közvetítőn keresztül zajlott, egyes kerületekben 50 % feletti, a II., XI., XII. kerületben 40 % alatti ez az arány.
Az ügyfelek megfontoltabban döntenek, amit jól tükröz, hogy míg 2008-ban az összes eladás 69 %-a zárult 3 hónapon belül, addig idén a szerződések 46 %-át sikerült tető alá hozni ugyanennyi idő alatt. A statisztikák szerint az OC kétszer olyan gyorsan bonyolította le az adásvételeket, mint azok a magánszemélyek, akik nem fordultak közvetítőhöz.
Bár a családi házaknál tapasztaltak némi áresést, a piac egészére általánosságban nem jellemző ez a tendencia. A szakember erős év végét vár, az ősz egyébként is mindig mozgalmas. Idén is működött a szezonalitás, tavasszal beindultak a vásárlások, nyáron a szabadságok miatt leállt a döntéshozatal, szeptemberben lassan megélénkült az érdeklődés, s azóta egyre erősödik a piac.
A használt lakások aránya több mint 80 % az összes eladáson belül, ami a szakmát nem lepte meg az új lakások piacának drámai visszaesésének fényében. Határozottan fellendült ugyanakkor a bérleti piac, 60 ezer forintig szinte minden kiadható, a felső korlát havi 100 ezer forint, e szint fölött lényegében megszűnik az érdeklődés.
Húsosfazékról álmodó bankok: fanyalgó beruházók
A tranzakciókban nőtt az OC részesedése, a közvetítők által eladott ingatlanok közül minden negyedik rajtuk keresztül cserél gazdát, ezzel a társaság megőrizte piacvezető szerepét.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében

Kivezetik a nagy lakáskedvezményt? Megszólalt Nagy Márton minisztériuma – jön a szigorítás 2026-tól?

Beköltözési STOP a budai agglomerációban? Akár 5 milliót is fizethet, aki Törökbálintra költözne

Ne maradj le a legjobb ingatlanajánlatokról – légy mindig naprakész az OtthonTérkép mobilappal!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





