Hogyan lehet kibújni a plázaépítési tilalom alól?
Útmutató készült a plázastop alóli felmentésről: részletes útmutató jelent meg a kormányportálon a felmentéssel kapcsolatos eljárásról.
Ebből sok minden kiderül – jórészt a kérelem formai-tartalmi követelményei -, ám a felmentés szempontjaira nem derül fény. A januárban hatályba lépett törvénymódosítás szerint 2014. december 31-ig nem lehet létesíteni, illetve bővíteni 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményeket. A lépés egymással ellentétes reakciókat váltott ki: az építőipari, ingatlanfejlesztői körök tiltakoztak, a kiskereskedők azonban egyetértően fogadták.
A korlátozás alól a kereskedelemért felelős nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést – ennek részletei jelentek most meg. Két kategóriába sorolják a kereskedelmi fejlesztéseket: más-más szabályok vonatkoznak a 300-nál nagyobb, de 5000 négyzetméteresnél kisebb, illetve az 5000 négyzetmétert meghaladó létesítményekre.
Az első kategóriában viszonylag egyszerű a felmentési procedúra, az engedélykérelemben egyebek között fel kell tüntetni a cég eddigi beruházásait, a tervezett projekt alapterületét, célját, profilját, az építmény egyéb funkcióját, vonzáskörzetét (felsorolva az érintett településeket lakosságszámmal együtt), bővítés vagy átalakítás esetén pedig az épület eddigi funkcióját, továbbá a létesítmény tervezett átadási idejét.
Az 5000 négyzetméteresnél nagyobb plázát tervezőknek mindezeken túl hatástanulmányt is csatolniuk kell a kérelemhez. Ebben számos egyéb szempont mellett ki kell térni például a közúti és tömegközlekedési kapcsolatokra, a vonzáskörzet demográfiai mutatóira, lakásállományára, keresőképes lakosságára s még a munkanélküliségi mutatókra is. A napi látogatottságot, a vásárlóerő várható alakulását is meg kell tudni becsülnie a fejlesztőnek. A hatástanulmányból nem maradhat ki az összefoglaló a tervezett beruházás vidékfejlesztési, környezetvédelmi, valamint gazdasági hatásairól, amelyet a kereskedelmi építménnyel szemben elvár a befektető.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





