Hétszázmilliót tüntetett el a bérekből a Tesco?
Elcsalta dolgozói bérének egy részét a Tesco Global Áruházak Zrt., írja a szerdai Magyar Nemzet. Amennyiben a gyanú megalapozottnak bizonyul, úgy dolgozói béréből akár hétszázmillió forintot csalhatott el – olvasható a lapban.
A cikk szerint ehhez az vezetett, hogy a hipermarketláncnál a papíralapú munkaidő-elszámolásról elektronikus elszámolásra álltak át. Csakhogy az átálláskor az új rendszerben kikapcsolták a rendkívüli munkavégzés bérszámfejtését. A rendkívüli munkavégzésért – ilyen például, ha hét napon belül áttervezik valakinek a rendes munkaidő-beosztását – a napi bér ötven, vagy száz százaléka jár a hatályos munkajogi szabályok szerint.
A rendkívüli munkáért járó bér elsíbolása a lap szerint azt jelenti, hogy csak 2009 szeptembere és 2010 májusa között 365 millió forintot nem fizettek ki mintegy tizennyolcezer Tesco-dolgozónak. Ha a gyanú beigazolódik, a múlt év februárjáig visszamenőleg a teljes ki nem fizetett javadalmazás elérheti a 700 millió forintot a dolgozóknak így ki nem fizetett összeg.
hirdetés
A lap cikk szerint az ügy először a Pest megyei rendőrségre került, amely a vizsgálat egy részében elutasította a feljelentést, más részébe pedig bevonta a vám- és pénzügyőrséget. Az elutasítás miatt a vám- és pénzügyőrség a Pest Megyei Főügyészséghez fordult, az ügyészség várhatóan a nyomozás lefolytatását fogja elrendelni.
A program egyelőre valóban nem tudja kezelni a hét napon belüli áttervezéssel kapcsolatos adminisztrációt, így az ezért járó plusz juttatást nem fizették ki – ismerte el a lap megkeresésére a Tesco, hozzátéve: dolgoznak a probléma megoldásán.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





