Hatalmas trükk az építőiparban
Az építőiparban a megrendelők indoklás nélkül lehívhatják a kivitelező által nyújtott bankgaranciát az építkezés alatt, és az azt követő két évben. Ennek a gyakorlatnak esett áldozatul egy budapesti cég. A számlájukról 500 millió forintot emelt le a megrendelő, azt követően, hogy a VI. kerületi önkormányzat elutasította a társasházuk használatba vételi engedélyét.
Dobos Péter, a károsult cég vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: egy VI. kerületi, 200 lakásos társasház építésére szerződtek egy beruházóval, amely már a szerződéskötéskor tudta, hogy nem a kiadott engedélyeknek megfelelően akarja megépíttetni a házat.
A megállapodás szerint minden ehhez szükséges engedélyt a beruházónak kellett volna beszereznie.
Ezeket azonban nem kapta meg, mivel a telket az engedélyezettnél sokkal nagyobb arányban építtette be. Így az épületnek még fennmaradási engedélye sincs.
A 200 lakásból 51-et a mai napig nem adtak el, de mára az eladott lakások sorsa is kétségessé vált.
Mindezek után a beruházó lehívta a fővállalkozó bankgaranciáját, a építőipari cég ezáltal ellehetetlenült, így fel kellett mondania a szerződéseit a saját alvállalkozóival. Dobos Péter elmondta: beperelhetik a beruházót, az eljárás azonban éveket vehet igénybe.
A bankgaranciát azért várják el a megrendelők, hogy biztosítékot kapjanak az utólag felmerülő hibák fedezetére – mondta el az InfoRádiónak az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke.
A bankgaranciát nem írja elő törvény, a kivitelező cégek között azonban olyan éles a verseny, hogy kénytelenek elfogadni ezt a feltételt.
A gyakorlat eddig gördülékenyen működött, az utóbbi időben azonban főleg a rövid időre létrejött projektcégek egyre gyakrabban élnek vissza vele.
A károsult fél ugyan bírósághoz fordulhat, a per azonban éveket vesz igénybe. Ha meg is nyerik ezt, az alvállalkozók között lehetnek olyan kisebb cégek, amelyek már megszűnnek, mire a pénzükhöz jutnának – közölte Tolnai Tibor.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





